Bemutatjuk a schnauzert

De mire jó a schnauzer szakálla? Miért volt szüksége speciális szőrzetre?

A mai schnauzerek elődeit a XVII-XVIII. századi fuvarosok és lovászok kutyái között kell keresnünk. A korabeli Európa területén, a mainál jóval kiterjedtebb erdőségekben a kereskedők lovaskocsikkal szállították áruikat, de magától értetődően a személyszállítás is lovakkal, fogatokkal történt. A bérkocsisok, lovászok kutyáira számtalan feladat hárult. Akárcsak útközben, a fogadók, istállók környékén is nekik kellett vigyázniuk az értékes árukra, felszerelésekre, jószágokra, de gazdájuk testi épségére is. Feladatukat télen-nyáron el kellett látniuk, így olyan bundára volt szükségük, melyben a leghidegebb időjárásban is dolgozni tudtak. A bérkocsisok értelemszerűen a nagyobb, erősebb testfelépítésű kutyákat részesítették előnyben, hiszen azok kísérő kutyaként hatékonyabban védhették gazdájukat. Azonban túlságosan nagytestűek sem lehettek ezek az "istállókutyák", hiszen útközben a kocsik, lovak mellett kellett futniuk, s naponta 30-40 kilómétert is meg kellett tenniük.

A személy- és vagyonvédelem nemes feladata mellett azonban egy kissé más jellegű, speciális munka is a kutyákra hárult, mégpedig a rágcsálóirtás. Az istállók környékén pedig szép számmal akadtak egerek és patkányok. A patkányok különösen harcias jószágok, heves védekezésre képesek, harapásuk pedig meglehetősen erős. Az ellenük vívott harcban pedig azok a kutyák voltak a legeredményesebbek, melyek pofáját szúrós, kemény szőrzet védte.

A schnauzerek többsége igen önálló kutya; múltjuk erre is magyarázatul szolgál: bármilyen hasznos munkát is végeztek, az emberek nem nagyon gondoskodtak kutyáikról, a schnauzereknek maguknak kellett élelemről és szállásról gondoskodniuk.

Az első pinscherek állítólag 1879-ben szerepeltek először kiállításon, egy Betti és egy Anni nevű szuka. A szálkásszőrű pinschert 1917-ben keresztelték át hivatalosan schnauzerré, a Pinscher-Schnauzer Törzskönyv VI. kötetében. A schnauzer elnevezés eredetével és megjelenésének időpontjával nem vagyunk pontosan tisztában. Tény azonban, hogy Jeremias Gotthelf "Bildern und Sagen aus der Schweiz" (Svájci képek és regék) című 1942-es ismeretterjesztő művében már szerepel ez a megnevezés. (A német hímnemű "Schnauz" szó egyébként bajuszt jelent, míg a nőnemű "Schnauze" pofát, orrt.)

A fajta ismertetőjegyeit 1880-ban állították össze. A szálkásszőrű típus esetében az acélszürke vagy ezüstszürke színt tartották előnyösnek, de még megengedték a rozsdasárga, kukoricasárga és a szürkéssárga árnyalatokat is. Már ez a fajtaleírás is hangsúlyozza a szakáll és a busa szemöldök fontosságát. A korabeli tenyésztők az arányos testalkatnak, a jó fejformának és főként a kemény szőrzetnek tulajdonítottak fontosságot. Egyre inkább eluralkodott a nyújtott koponya és a négyzetes testalkat. A fajtaazonos tenyésztés kezdetén a kívánatos marmagasság 30 és 45 cm között volt, de ezt hamar felemelték 45-50 centiméterre.

A tenyésztés kezdetén szinte minden szín előfordult, a vöröstől a sárgán át a feketéig.

Manapság az óriás és közép schnauzert fekete és só-bors változatban tenyésztik, míg a törpét a két szín mellett fekete-ezüst és fehér változatban is.

A só-bors változatot korának egyik ismert schnauzerese, Göller kezdte rendszeresen tenyészteni 1886-tól Stuttgartban. Eleinte ez bajos vállalkozásnak bizonyult, folyton vörös és fekete kölykök születtek. Göller munkáját Max Hartenstein folytatta. Két híres kutyája, a kan Morro és a nőstény Hexe akkoriban sorra nyerték a kiállításokat. Az 1905-ben érvényben lévő standard még mindig sok árnyalatot engedélyezett, pl. a barnásvöröset vagy a sárga foltosat.

Bár az óriás schnauzer napjainkban a közép schnauzer felnagyított másának számít, a két méretváltozat valószínűleg más múltra tekint vissza.

Sokat foglalkozott a fajtával, annak kialakulásával dr. E . Harms, de sajnos a háború alatt feljegyzéseinek nyoma veszett, de szinte biztos, hogy a német dog és az óriás uszkár is "közreműködött" az óriás schnauzer kialakulásában.

Óriás schnauzerre hasonlító kutyát először egy 1850-ben készült bajor festményen láthatunk, mely Erzsébet hercegnőt ábrázolja, a későbbi Sissy királynőt. A hercegnő lábánál egy nagy, drótszőrű, rőtesfekete kutya fekszik, vélhetőleg az úgynevezett müncheni schnauzer. Münchenben 1907-ben alakult  a Bajor Schnauzer Klub, mely müncheni schnauzereket vagy sörschnauzereket jegyzett a törzskönyvbe, az óriás schnauzer elnevezés csak később bukkan fel. (A sörschnauzer elnevezés onnan ered, hogy a kutyák elsősorban söröskocsikat kísértek.)

Dr. Harms  az óriás schnauzer születési időpontjául 1910-et jelöli meg. A tenyésztés hőskorában jelentős szerepe volt dr. Calaminusnak, a vom Kinzigtal kennel tulajdonosának.

ő bizonyíthatóan dogokat és óriás uszkárokat is felhasznált, ugyanis egy Bosch nevű tenyésztő Calaminus egyik kanjára alapozta tenyészetét, s az utódok között olykor teljesen rövid szőrű, vagy gyapjas, uszkár jellegű egyedek is felbukkantak.

 Kép és szöveg:
 Eifert Anna

Óriás schnauzer standard (FCI 181)

Általános megjelenés: Nagy, erőteljes, inkább zömök, mint karcsú, szálkásszőrű. A schnauzer felnagyított, erőteljes mása. Dacos-harcra kész kutya, tiszteletreméltó megjelenéssel.
Fontos arányok: Kvadratikus felépítésű, a marmagassága kb. egyenlő a törzshosszúsággal. A fej teljes hossza (az orrhegytől a nyakszirtcsontig mérve) megegyezik a hát hosszának felével (a martól a farktőig mérve).
Magatartás/karakter (wesen): Tipikus jellemvonása jóindulatú, kiegyensúlyozott karaktere és megvesztegethetetlen hűsége gazdája iránt. Nagyon fejlett érzékszervekkel rendelkezik, okos, képezhető, erős, kitartó, gyors és ellenálló az időjárás érzékszervekkel rendelkezik, okos, képezhető, erős, kitartó, gyors és ellenálló az időjárás viszontagságaival és a betegségekkel szemben. Veleszületett teherbíró képessége és magabiztossága révén kiváló kísérő-, sport-, munka- és szolgálati kutya.
FEJ Koponya: Erőteljes, elnyújtott, erősen kiugró nyakszirtcsont nélkül. A fej a kutya méretéhez illő. A homlok lapos, ránctalan, és párhuzamosan fut az orrháttal.
Stop: A szemöldökívek által láthatóan kifejezett megjelenésű.
ARCORRI RÉSZ
Orrtükör: Jól kifejlett, nagy orrnyílásokkal, mindig fekete.
Fang: Tompa ék alakban végződik. Az orrhát egyenes.
Ajkak: Feketék, feszesen és simán fekszenek az állkapcson, az ajak zugak zártak.
Állkapocs/fogak: Erőteljes felső és alsó állkapocs. A teljes ollós harapás (a fogképletnek megfelelő 42 fog) erőteljesen fejlett, jól záródó és tiszta fehér. A rágóizomzat erőteljesen fejlett, de az erős pofaképződés a téglalap alakú fejformát (szakállal) nem zavarhatja.
Szemek: Közép nagyok, oválisak, előre néznek, sötétek, élénk tekintettel. A szemhéjak feszesek.
Fülek: Félig lelógóak, magasan tűzöttek, V-formájúak, a fülek belső éle a pofához simul, egyformán hordottak, előre, a halánték irányába fordulnak, miközben a párhuzamos törésvonal nem nyúlik túl a koponyán.
Nyak: Az erős, izmos nyak nemesen ívelt. Harmonikusan megy át a marba. Erőteljesen illeszkedik a törzshöz, karcsú és a kutya méretéhez illő. A nyakbőr feszes és ránctalan.
TEST
Felső vonal: A martól kiindulva enyhén hátrafelé lejt.
Mar: A felső vonal legmagasabb pontját alkotja.
Hát: Erőteljes, rövid és feszes.
Ágyék: Rövid, erőteljes és mély. Az utolsó borda és a csípő közötti távolság rövid, miáltal a kutya kompaktnak tűnik.
Far: Enyhe görbülettel lefutó, észrevétlenül megy át a farktűzésbe.
Mellkas: Mérsékelten széles, keresztmetszete ovális, a könyökig ér. Az elő mell a mellcsont által markánsan kifejezett.
Alsó vonal és has: A lágyék nem túlzottan felhúzott, a mellkas alsó részével szép, ívelt vonalat képez.
Farok: Természetesen meghagyott.
VÉGTAGOK
Mellső rész: A mellső végtagok elölről nézve vaskosak, egyenesek és nem szűk állásúak. Az alkar oldalról nézve egyenes.
Lapocka: Szilárdan simul a mellkashoz, jól izmolt, mindkét oldalon a lapockák széle túlnyúlik a hátcsigolya tövisnyúlványain. Lehetőleg ferde és jól hátra nyúló, a vízszintessel kb. 50 fokos szöget zár be.
Felkar: Jól a törzshöz simul, erőteljes és izmos, a lapockával kb. 95-105 fokos szöget zár be.
Könyök: Jól a testhez simul, sem kifelé, sem befelé nem fordul.
Alkar: Oldalról nézve teljesen egyenes, erőteljesen fejlett és jól izmolt.
Mellső lábtőízület: Erőteljes, szilárd, csak jelentéktelen mértékben emelkedik ki az alkar szerkezetéből.
Mellső lábközép: Elölről nézve függőleges, oldalról nézve enyhén ferdén áll a talajon, erőteljes és enyhén rugalmas.
Hátulsó rész: A comb ferdén helyezkedik el és erőteljes izmolt, a csánkízület határozottan szögelt.
Mellső mancsok: Rövidek és kerekek. A lábujjak szorosan simulnak egymáshoz és íveltek (macskamancsok), a talppárnák durvák, a körmök rövidek, feketék és erősek.
Hátulsó rész: Oldalról nézve ferdén álló, hátulról nézve a hátulsó végtagok egymással párhuzamosak, nem szűk állásúak.
Comb: Mérsékelten hosszú, széles és erőteljes izmolt.
Térd: Sem kifelé, sem befelé nem fordul.
Lábszár: Hosszú és erőteljes, inas, erőteljes csánkízületbe megy át.
Csánkízület: határozottan szögelt, erőteljes, szilárd, sem kifelé, sem befelé nem fordul.
Hátulsó lábközép: Rövid és merőlegesen áll a talajon.
Hátulsó mancsok: A lábujjak rövidek, íveltek és szorosan simulnak egymáshoz. A körmök rövidek és feketék.
Jármód: Ruganyos, elegáns, fordulékony, szabad és térölelő. A mellső végtagok lehetőleg messze előre nyúlnak, a hátulsó végtagok ­– messze kinyúlva és ruganyosan – adják a szükséges tolóerőt. Az egyik mellső végtag és a másik oldali hátulsó végtag egyszerre mozog előre. A hát, a szalagok és az ízületek szilárdak.
Bőr: Az egész testen feszes.
Szőrzet: A szőrzetnek drótosnak és sűrűnek kell lennie. Sűrű aljszőrzet és semmi esetre sem túl rövid, kemény, a testhez simuló fedőszőrzet alkotja. A fedőszőrzet szálkás, megfelelően hosszú, hogy szerkezete megvizsgálható legyen, sem nem bozontos, sem nem hullámos. A végtagok szőrzete hajlamos arra, hogy ne olyan kemény legyen. Tipikus fajtajegy a nem túl puha szakáll a fangon és a bozontos szemöldök, mely enyhén elfedi a szemeket.
Szín: Tiszta fekete, fekete aljszőrzettel, vagy só-bors. A kívánatos só-bors szín közepes árnyalatú, egyenletesen eloszló, jól pigmentált „borsozottsággal” és szürke aljszőrzettel. A megengedett árnyalatok a sötét vas-szürkétől és az ezüst-szürkéig terjednek. Minden árnyalatnak az arckifejezést hangsúlyozó, sötét maszkot kell rendelkeznie, mely harmonikus illik az adott árnyalathoz. Kifejezetten világos jegyek a fejen, a szügyön és a végtagokon nem kívánatosak.
Marmagasság: 60-70 cm.
Súly: 35-40 kg.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melyet az eltérés mértékével pontos arányban kell értékelni.

• összességében túl kicsi vagy túl rövid fej
• nehéz vagy kerek koponya
• homlokredők
• rövid, hegyes vagy keskeny fang
• tétreharapás
• erősen kiugró pofa vagy pofacsontok
• világos, túl nagy vagy kerek szemek
• mélyen tűzött vagy túl hosszú, egymástól eltérően hordott fülek
• laza nyakbőr
• lebernyeg, keskeny nyakhát
• túl hosszú, ívelt vagy puha hát
• pontyhát
• csapott far
• a fej irányába hajló farktűzés
• hosszú mancsok
• poroszkálás
• túl rövid, túl hosszú, puha, hullámos, bolyhos, selymes, fehér vagy foltos szőrzet vagy más színkeveredések
• barna aljszőrzet
• só-bors színnél hátszíj vagy fekete nyereg

• 1 cm eltérés a megadott marmagasságtól lefelé és felfelé

Súlyos hibák:

• nehézkes vagy könnyű, alacsony vagy hosszúlábú felépítés
• felcserélődött nemi jelleg (pl. maszkulin szuka)
• kifelé forduló könyök
• meredek vagy hordószerű hátulsó rész
• befelé forduló csánkízület
• 2-4 cm eltérés a megadott marmagasságtól lefelé és felfelé

Tenyésztésből kizáró hibák:

• mindenféle fejlődési rendellenesség
• hiányos típus
• harapáshiba mint előre- vagy hátraharapás, keresztharapás
• durva hibák az egyes területeken, mint testfelépítési hiba, szőrzet- és színhiba
• több mint 4 cm eltérés a megadott marmagasságtól lefelé és felfelé
• gyáva, agresszív, rosszindulatú, túlzottan bizalmatlan, ideges magatartás

Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.